Fedett sípálya a sivatag közepén? Pálma formájú mesterséges sziget a tengerben? Felhőkarcoló, óriás bevásárlóközpont a parti homokon? Volt egyszer egy sejk, aki nagy dolgokról álmodott. Perzsa-öböl menti birodalma csupán nap égette, álmos városka volt, ahol halászok és kereskedők éltek, s ütött-kopott bárkák ringatóztak a várost átszelő kanyargós folyó torkolatánál. Ám ahol mások csupán egy brakkvizes öblöt láttak, oda Rasíd ibn Szajíd al-Maktúm sejk a nagyvilág kapuját álmodta meg.

Aztán 1959-ben a sejk sok millió dollárt kért kölcsön olajban dúskáló kuvaiti szomszédjától. Kikotortatta az öblöt, hogy az tengeri hajóknak is elég széles és mély legyen. Rakpartokat és raktárakat építtetett, utakat, iskolákat, lakóházakat terveztetett. Néhányan úgy gondolták, hogy elment az esze, mások azt, hogy tévúton jár. De Rasíd sejk hitt az álmaiban. Kisfiával, Mohameddel néha lesétált a tengerpartra, és arról mesélt neki, milyennek látja a jövőt. Végül minden úgy történt, ahogyan elképzelte. Fölépült a városa – és elkápráztatta a világot.

A kisfiú azóta Mohamed ibn Rasíd al-Maktúm sejk néven Dubai uralkodója lett, s valóra váltotta apja és a maga álmait is: fényárban úszó, légkondicionált felhőkarcolókkal teli csodás világgá alakította át immár egymillió lakosú városát. A Manhattanre emlékeztető világszínvonalú kikötővel és óriási, vámmentes bevásárlóközpontokkal büszkélkedő kicsiny Dubaiba ma több turista érkezik, mint egész Indiába, több teherhajó fut be, mint Szingapúrba, és több külföldi tőke áramlik, mint jó néhány európai országba. Az ide költözők másfél száz különféle nemzet, nemzetiség fiai és lányai. A leggazdagabbak kedvéért mesterséges szigetek épültek a part mentén. A gazdaság növekedési rátája 16 százalék – majdnem kétszer akkora, mint Kínáé. A városban megannyi felkiáltójelként merednek az égre a toronydaruk.

Dubai ritka sikertörténetnek számít az oly régóta kudarcok sújtotta, pangással küszködő Közel-Keleten. De vajon csillogó kivétel-e csupán vagy követendő mintául szolgálhat más arab országoknak is?

Nem érdektelen kérdés ez most, amikor a muszlim világ a modernizáció feladataival néz szembe. Abdulrahman al-Rasíd szaúdi újságíró, az Al-Arabija hírcsatorna igazgatója szerint „Dubai nagy hatást gyakorol az arab és muszlim világra. A világban máris sok helyütt elhangzik a kérdés: ha Dubai képes rá, akkor mi miért nem?”

Szó, ami szó, Dubai tényleg párját ritkítja az egész földkerekségen. Ez a fényűző élet fővárosa, ahol a levegőben a lehetőségek és a bőség különös elegye vibrál. Ez az a hely, ahol a két nagyszerű teniszező, Andre Agassi és Roger Federer bemutató mérkőzést játszott a hatalmas Burdzs al-Arab (Arabok Tornya) szálloda tetejének helikopter-leszállópályáján. Ahol élénk piaca van a 10 ezer dollárt kóstáló gyémántberakásos mobiltelefonoknak. És ahová emberek milliói járnak – csupán azért, hogy vásárolgassanak.

Az elmúlt tíz évben gyakran megfordultam Dubaiban, és lassanként méltányolni kezdtem a város csalafintán sokszínű kultúráját. Csakis itt ülhet be az ember egy olasz étterembe, amelynek a tulajdonosa egyiptomi, a főszakácsa indiai, filippínó pincérei pedig félóránként operettdalokra fakadnak. És csakis itt látható a betelepült angolok kora hajnalban kocsmákból hazafelé tántorgó serege, miközben a müezzin messze szálló hangja már a reggeli imára szólít.

Afshin Molavi

/A teljes cikket a National Geographic Magazin januári számában olvashatja el./