Sivatagi szélből készül a víz

Akár egy sivatag közepén is képes ivóvíz előállítására az újfajta szélturbina, amelyet fél éve tesztelnek Abu-Dzabiban. A 24 méter magas, vízgyűjtő szélturbina, amelynek lapátjai 13 méteres körben forognak, az elmúlt hónapokban legalább 500 liter édesvízet termelt naponta.

Napi 800-1200 liter ivóvizet képes a sivatagi szélből sűrítéssel cseppfolyósítani a francia Eole Water szélturbinája, amelyben egy vízkondenzátor is helyet kapott. A szélkerék orránál beérkező levegőt a gép először fölhevíti, majd lehűti, és az így kicsapódott párát többszörös szűrés után a turbinaház alatt kialakított tartályba gyűjti.

Már óránként 25 kilométeres (7 méter/másodperc) sebességű szél is elegendő ahhoz, hogy előállítsa azt a 30 kilowattot, amellyel a berendezés fertőtleníti is a vizet. Utána elég megnyitni a turbinatorony alján lévő csapot, és máris fogyasztható a tiszta víz.
 
2011 októberében az Egyesült Arab Emirátusok fővárosa, Abu-Dzabi ipari negyedében állították üzembe a huszonnégy méter magas, vízgyűjtő szélturbina prototípusát, amelynek lapátjai tizenhárom méteres körben forognak. Az elmúlt hónapokban a legkisebb megtermelt mennyiség napi 500 liter édesvíz volt. A száraz sivatagi szél 15-25 százalékos páratartalommal bír, de egy nagyobb méretű turbina akár napi 1600 liter édesvizet is kinyerhet belőle, ami óriási jelentőségű a vízhiánnyal küszködő Közel-Keleten és másutt is: jelenleg világszerte 1,1 milliárd ember szenved szükséget ivóvízben.
 
De honnan lesz energia, ha nem fúj a szél? Akkor majd felfújható ballonokat telepítünk a tengerfenékre a vízben álló szélturbinák alá - mondják egy másik kísérlet irányítói, a közép-angliai Nottingham Egyetem kutatói. Szeles időben egy csövön keresztül fölfúvódnak a ballonok, utána elzárják a csövet. Szélcsend esetén megnyitják, ekkor a víz nyomása összepréseli a ballonokat, kinyomva belőlük a levegőt, amely képes a turbina továbbforgatására.
 
Jelenleg a skóciai Orkney szigetek mentén tesztelik az elképzelést. Egy hatszáz méter mélységben rögzített, húsz méter átmérőjű Energy Bag szélzsákban 70 megawattórányi energiát lehet tárolni. Ennyit tizennégy óra alatt termel meg a világ egyik legnagyobb tengeri szélkereke. A zsákot egy űr- és repüléstechnikai fejlesztésekre specializálódott kanadai vállalat, a Thin Red Line Aerospace gyártotta.


 
 



HILAL Central Europe Kft.

Cím: 1054 Budapest, Szemere u. 8.
Telefon
: +36 (1) 769-6494
E-mail: info@tradearabia.hu

Cégünk az 1978-ban alakult, bahreini székhelyű Al Hilal Group és más öbölbeli vállalatok és csoportok közép-európai képviseleti irodája.

Célunk kommunikációs, pályázati és külpiacra lépési tanácsadással valamint kapcsolatrendszerünkkel segíteni a hazai és a kárpát-medencei vállalkozásokat versenyképességük növelésében és az arab piacra lépésben, másrészt a közel-keleti és más befektetők érdeklődését felkelteni a régió, benne Magyarország és a színvonalas hazai projektek iránt.

A Hilal Central Europe Kft. a ROP-VTSA-2012-1067 számon regisztrált akkreditált tanácsadó és szerepel a NAV Köztartozásmentes adózói listáján.


Copyright © 2006 TradeArabia.hu